50X70-ES MÉRETŰ, GYÖNYÖRŰ SZÉP, JÓ KVALITÁSÚ OLAJ-VÁSZON FESTMÉNY!
A FESTMÉNY JELZÉSE JOBBRA, LENT OLVASHATÓ.
A FESTMÉNY NAGYON SZÉP, GYŰJTŐKNEK IS AJÁNLOM!
A FESTMÉNY ÁLLAPOTA HIBÁTLAN, SZAKSZERŰEN TISZTÍTVA ADOM ÁT.
MÉRETE: 50X70
A FESTŐRŐL:
BACSKAI Béla
festő
( 1935. július 26. – 1980. november 7. )
1955-1962: A Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola hallgatója, festészetet tanul. Mesterei: L. Čemicky, J. Želibský, V. Hložník, P. Matejka. 1974-től a Nemzetközi művésztelep állandó résztvevője, Hajdúböszörmény, 1975, megkapja a Káplár Miklós-díjat, Munkássága elején Szabó Gyula, később a nagy posztimpresszionisták (Paul Cézanne) hatása alatt állott. Saját világa a 70-es évek elején bontakozott ki. 1965-től haláláig szülőföldje különböző falvaiban élt (Perse, Egyházasbást, Guszona). Hű volt pátriájához, a gömöri-nógrádi dombok-völgyek világához és embereihez. A 70-es évek óta ihletője a guszonai táj. Bár sok olajfestményt festett, rajzolt, grafikával is foglalkozott, legkiválóbb alkotásai akvarelljei.
KERETTEL EGYÜTT AUKCIÓN, AZZAL A MÉRETE: 60X80
A FESTMÉNY SZÉP ÁLLAPOTÚ, NEM HIBÁS.
VILLANYFÉNYBEN FOTÓZVA, ÍGY KISSÉ VILÁGOSABB, MINT A VALÓSÁGBAN. ÉLŐBEN SOKKAL SZEBB.
FIGYELEM, FONTOS INFORMÁCIÓK!
A FÉNYKÉPEK ALAPBEÁLLÍTÁSOKKAL KÉSZÜLTEK.
A SZÍNEK MEGJELENÉSE FÜGG A MONITOR
MINŐSÉGÉTŐL ÉS A BEÁLLÍTÁSOKTÓL.
Jelenlegi ára: 8 505 Ft
Az aukció vége: 2012-02-12 21:40
. BACSKAI BÉLA: TÓPARTI TÁJ,GYÖNYÖRŰ OLAJFESTMÉNY ! - Jelenlegi ára: 8 505 Ft